Chapter 33

Sziasztok!
Tudom, hogy késtem, de most nem ez a fontos. Ebben a részben Hazza szerelembe eséséről van szó! :) Szerintem tetszeni fog nektek és remélem is, mert nekem nagyon elnyerte a tetszésemet! :)
Köszönöm a 9 tetszik pipát és a 6 kommentet! :) De legfőképpen a +10.000 oldalmegjelenítést.
Hihetetlenek vagytok! :)))

Jó olvasást...:*

-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

"Az egyik szemem még mindig téged keres, csak azt nem tudom miért! El kell felejtselek! Örökre! - Danielle Peazer,,

~Harry~

Talán hónapok óta a legjobb dolog az volt az életemben, hogy kiengedtek a kórházból. A gipszeimet levették és már csak kontrollra kell vissza járnom.
Amint haza értem az első dolgom az volt, hogy egy friss és hosszan tartó zuhannyal lemossam magamról a kórházi szutykot. Felvettem egy bő melegítőnadrágot, egy kapucnis felsőt és a jól megszokott, már mindenki által ismert napszemüveget. Mielőtt a kapucnit feltettem volna, göndör fürtjeim nagy részét hátra tűrtem.

London eldugott és elhagyatott részei talán a legizgalmasabbak a városban, amikor az ember egyedül szeretne lenni. Imádok újabb és újabb dolgokat felfedezni sétálás közben, ami nálam órákig is eltarthat. Minden gondomat ilyenkor sikerül megbeszélnem magammal és a képzeletemnek sem szab határt.
Az eső kivételesen nem esett, sőt, elég meleg is volt, aminek nem nagyon örültem. A ruha túlságosan is meleg volt rajtam, így izzadni kezdtem a kapucni alatt.
Fantasztikus volt a hatalmas házak között sétálni. Szűk utcákon haladtam keresztül. A szárítókötelek néhol össze kötöttek egy-egy lakást. A fiúk fociztak, a lányok pedig hármasával ugráló köteleztek. Barátságos mosolyt vettem fel az arcomra, nehogy még azt higgyék ártani akarok nekik. Nem ismert fel senki és ez még jobbá tette ezt a napot. Egy napra jó volna vissza kapni a régi életemet. Csak 24 óra rajongók, feltűnés, sikoltozás és One Direction nélkül.Kimehetnék akár csak egy rövidnadrágban is az utcára, anélkül, hogy egyetlen lány is oda szaladna hozzám autogramért vagy bármi másért. A világ legkönnyebb munkáját végzem sok ember szerint, ami részben igaz. Ám amikor csak pár órát tudunk aludni a sok stúdiózás miatt és az interjúk végett még sem olyan álommeló. Nem panaszkodtam soha, senkinek sem inkább csak magamba folyton az ilyesfajta 'bánatokat'. Nem szólok semmit, mert sikerült nekünk. A lépcsőn kezdtük és most a világ csúcsán vagyunk, ez nem sikerül minden második embernek.

Hangos ordításra lettem figyelmes magam mellől. Összerezzenve kaptam a kapucnimhoz, hogy rajtam van-e. Féltem, hogy felismernek mert akkor a mai sétálós napomnak vége szakadt volna és helyette jöhetett volna a sok fényképezkedés és aláírás firkálás.
Egy kikötőn találtam magamat. Hatalmas hajókra pakoltak fel, vagy éppen le dolgokat. Sorok voltak kialakítva az árusok lepakolt cuccaik által, akik egy-egy ládán üldögélve kiabálták a holmijaik árát és nevét. Az ember bele sem gondolna, hogy mennyi minden található egy ilyen helyen. Gyümölcsöktől kezdve játékok, bakelit lemezek és még egy-egy portré rajzoló ember is.

- Fiatal ember, egy rózsát a barátnője számára? - egy fiatal asszony szólított meg. Nem lehetett több 25 évesnél, azonban a lerongyolódott ruhája és a a koszos arca negyvennek is kitette. Magam köré pillantottam, hátha valami lány követett és rá hiszi azt, de senki sem volt ott. Ahogy megpillantottam ezer wattos mosolyát

- Sajnálom, de nincs ilyen személy! - kedvességet felém egy mosollyal nyugtáztam, de mielőtt elsétálhattam volna ismét megszólalt:

- Oh, ne legyen abban ennyire biztos. Lassan magára is rátalál a szerelem! - kacsintott egyet majd egy nő felé fordult, aki egy kisebb csokrot tartott az egyik kezében és másikban pedig az árát. Talán vehetném mind ezt, egy újabb jósasszony hülyeségének, vagy pedig annak, hogy felismert és egy jót akart szórakozni. Nekem ez egyáltalán nem volt mulatságos, inkább hátborzongató. Alig tettem meg pár lépést, de megbántam. Ugyan is nem figyeltem magam elé és egyik pillanatról a másikra a földön találtam magam, és hátsó felemet sajnáltattam. 'Támadóm' felé pillantottam, aki nem volt más csak egy gyönyörű lány. Igen, számomra mind a tíz millió rajongónk gyönyörű, de az nem azt jelenti, hogy mindegyikkel össze is házasodnák. A küldő nem minden, a belsőt is ismernem kell és szeretnem.

- Istenem, ne haragudj. Nagyon béna vagyok! - oda pattantam a lány mellé és felsegítettem, miközben a kapucnimat igazgattam ismét. - Ugye nem fogsz sikítozni? - bunkóság volt megkérdezni, de biztosra kell mennem, ha ma még haza akarok jutni innen.

- Már megbocsáss, van annál nagyobb gondom is! - szemeiben könnyeket fedeztem fel, ami miatt bűntudatom lett. Fellöktem és bunkó is voltam. Talán fájt neki az esés?

- Fájt?

- Nem, dehogy. Várjunk csak is, miért is pont Harry Styles-nak akarok mesélni, hisz estére már el is felejtené! - úgy beszélt mint egy óvódás és egy tipikus fan keveréke.

- Liam halála is benne van a pakliban? - ezzel a mondatommal végre elértem, hogy a szemembe nézzen. Pár napja a sajtó valahonnan szagot fogott, és addig nem is nyugodtak, míg mi meg nem erősítettük, hogy Liam tényleg végleg elment. Még mindig hihetetlen feldolgozni. Pont az az ember halt meg miattunk, aki mindig is vigyázott ránk. Most már nincsen, aki megóvjon minket ha baj van, nincs aki a barátunk és a véd őrünk is egyben. Milyen igazságtalan az élet, nem?

- Benne, és a munkámnak hála hónapokig itt maradok Londonban - leroskadt a padkára én pedig mellé ültem. Szemei csillogása egyszerűen megbabonázott, habár ezt még közel sem nevezném szerelemnek, de esetleg még az is lehetne belőle. Hangján hallható volt, hogy nem angol az anyanyelve, túlságosan is törte a nyelvet.

- Mi a munkád, és honnan jöttél? Hol fogsz akkor lakni? - kicsit elragadtattam magamat, amit a meglepett arckifejezésén véltem felfedezni. Kíváncsi voltam, hogy miket mesél és mivel egy kikötőn vagyunk ezért, sejtem, mi lehet a munkája.

- Hajóspincérként dolgozom, és Magyarországból jöttem. 3 hónapja dolgozom azon a pici hajón, ami már szinte az otthonommá vált, nagyon élvezem, bár néha hiányzik Magyarország! Nem ismerem Londont, nem tudom hol fogok lakni. Majd keresek valamit, remélem hamar haza tudunk indulni.

- Izgalmas lehet...

- A te munkádnál nem izgalmasabb...

Ismét a virágos nő felé pillantottam, majd felpattantam és egy vörös rózsát emeltem ki a sok közül, de előtte valamennyi pénzt az asszony kezébe nyomtam. Gyorsan megszagoltam és friss illata tökéletes volt, mint... mint a lány, akinek nem tudom a nevét. Fenekét Ő is felemelte a padkáról. Akkor vettem észre, hogy szinte egy fejjel magasabb vagyok nála. Arca olyan puhának tűnt, mint az érintetlen selyem anyag.

- Tessék, egy kis kárpótlás, de még csak a nevedet sem tudom! - vágyakozó pillantást vetettem, hisz egyre jobban kíváncsi lettem a 'támadóm' nevére.

- Mi változna akkor, ha elmondanám? Te ugyan úgy maradnál világsztár, én pedig egy szokványos rajongó, akit te már másnap reggelre el is felejtenél - szemöldökét beszéde közben fel-le húzogatta. - Amúgy köszönöm! - miközben elvette a rózsát a kezemből puha, és enyhén barna ujjai hozzá értek az enyémekhez. A testem bizseregni kezdett, miközben orrához emelte és egy nagy levegővétellel beszippantotta az illatát.

- Ez tetszik! - én is belementem a játékba és egyik szemöldökömet a magasba emeltem. Tudom, hogy nem akarja, hogy közünk legyen egymáshoz.
Tudom, hogy csak egy szimpla sztár-fan találkozást akart, de én nem.
Talán a virágos nő babonázott meg. Ő akarta, hogy találkozzak ezzel a lánnyal és ne tudjam meg a nevét?

- Nem az a fajta lány vagyok, aki szeret csak egy strigula lenni egy fiú életében. Főleg, ha az a nagy Harry Styles - fájt ez a kijelentése. Nem vagyok nőcsábász, ezek a feltételezések mind csak azért vannak mert vagy buzinak vagy pedig szoknyavadásznak hisznek. Senki nem ismer és ezért nem tudják eldönteni még is mit higgyenek.

- Nem ismersz! - magam elé bámultam és próbáltam nem kitörni magamból. A családomon kívül és a srácokon kívül senki sem tudja milyen az igazi Hazza. A rajongók és a többi sztár előtt csak egy maszkba bújok, ami mögé rejtem az érzelmes és a szeretetre képes fiút. A maszk nem engedi át a rosszat, de a jót igen.
Tudom mikor vagyok képes szeretni és mikor kell leállni a flörtnél, vagy másnál. Tisztában vagyok az élet dolgaival és attól mert sztárrá váltam, semmi olyat nem tettem, ami illegális lett volna.

- Ide adnád a telefonodat? És csak, hogy tudd, nem vagyok olyan, aki könnyen beadja a derekát, de most... Nem dőltem be a csajozós szövegednek, mert gondolom mindig ezt veted be! Viszont, szükségem van valakire, aki segít nekem és mivel elég rendes voltál velem, szeretném ha barátok lehetnénk, majd egy napon! - fekete Iphone-mat oda adtam neki, persze feloldva és hagytam, hogy pötyögni kezdjen. Bíztam benne, hogy esetleg hozzá teszi azt, hogy még talán több is lehetne közöttünk, azonban nem tette.

- Köszönöm! - amint átnyújtotta a telefonját megpillantottam az 'Sz' betűt, s egyből egy új nevet és egy új képet is. Ő volt rajta. Csodás mosolya a képen is ugyan olyan volt, mint élőben. Gyönyörű lány, meg kell hagyni.

- Segítenél lakást keresni?

- Persze, Szilvi.....