Chapter 29 - I miss you Liam!

Sziasztok drága olvasóim! Meg is érkeztem ezzel a résszel, habár nekem ez annyira, sőt nem igazán nyerte el
a tetszésemet. Remélem azért nektek tetszeni fog és hagytok nekem 1-2-3 komit. ;)
Oldalt tettem ki megint egy szavazást és örülnék neki, ha minél többen kattintanátok oda. Az FB csoportról lenne szó, hogy csináljak-e.
Jó olvasást, és kitartást a jövő héthez, szerdán szerintem jelentkezem.
Ja és még valami. Nevet változtattam: Nessz_Payne-re! :)




-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

~Niall~

A lüktető fájdalom és sajgó érzés nem akart elmúlni fejemből, pont úgy ahogyan bordáimból sem. Testem ólomsúlyként terült el egy kisebb ágyon. Minden egyes levegővételnél ki akartak szakadni szerveim a helyéről, bordáim pedig önálló életet akartak.

A szemeim előtt láttam édesanyám keserves arcát, amint éppen azt kéri tőle, hogy vigyázzak magamra. A rajongóim levelei, amiben szinte összetört szívüket is lefestették nekem. Megígértem nekik valamit és nem akarom, hogy csalódniuk keljen. Megint. Elég volt Liam halála, én haza megyek!

- Niall, hogy vagy? - Harry barátom rekedtes hangjára eszméltem föl szomorú gondolataim mélyéből. Tekintetemet rá vezettem. Arca néhol vére és koszos volt, haja nem volt rendezett, göndör fürtjei nem a a megszokott kócossággal pihentek fején.

- Egész jól, csak akkor fáj ha lélegzem - egy apró nevetés hagyta el a számat mondatom befejeztével, amire barátom is elmosolyodott és fejét kezdte rázni. Fehér fogai megvillantak, amik még most is vakították a szememet. 

- Te még ilyenkor is képes vagy viccelődni. Nem is tudom mit csinálnék, ha téged is elveszítenélek. Niall, kérlek maradj erős és tarts ki! Este egy rendes kórházba szállítanak minket, együtt maradunk Örökre! - megígértük egymásnak, hogy Örökké barátok maradunk, de Liam... Vége mindennek, nélküle semmi nem lesz már a régi.

Nem lesz többé értelme a One Directionnek.

Nem lesz többé értelme az esti buliknak, amikor annyit ihattunk amennyit csak akartunk, mert tudtuk, hogy van egy barátunk aki mindig vigyázni fog ránk. 

- Tudom... - hatalmas levegőt vettem könnyeim elszorítására, de nem kellett volna ugyan is egy éles fájdalom nyilallt oldalamba. Legszívesebben összegörnyedve estem volna a földre, de nem tudom, mivel törött kezem és lábam nem engedi.

Fejemen a fehér kötést az ablak üvegében pirosnak láttam. Éreztem ahogyan egyre nehezebb a vértől. Egy hatalmas seb éktelenkedett rajta, ami miatt egy londoni kórházba fognak szállítani. A gránát, ami alig 2 méterre tőlem robbant fel egy hatalmas vagy oszlopnak repített, ami tele volt szilánkokkal.

A lányokat vonzzák a sebek, azonban ha ilyen áron kell őket megszerezni, akkor inkább maradok szingli. Ott vannak nekem a Directionereim, csak éppen van amelyikkel még nem találkoztam.  

***

~Harry~

Niall és Zayn nézett ki a legrosszabbul. Törött kar, láb és borda. Zaynnek azonban a vállában van egy golyó, amit nem tudtak kiszedni a táborban. Szörnyű volt nézni a szenvedését, ahogyan a kórház felé vezető úton minden egyes kátyúba belementünk. Az izzadtság csak úgy folyt arcáról, de közöttük még egy könnycseppet sem lehetett lelni. Becsukott szemmel ült és családján járt az esze. nem gondolt másra, csak a szeretteire, s ez életben tudta Őt tartani.

***

- Niall Horan! - egy férfi jelent meg a kórtermünk ajtajában és körül nézett. Mind a hármunkra ráirányította pillantását, de amint a szőkeség felemelte a kezét rá pillantott hosszabban.

- A bordái teljes elmozdulást mutatnak és a hátában levő szilánkok is elég mélyen vannak. Mind ezt, csak műtéttel lehet megoldani, ahogyan a fején éktelenkedő seb bevarrását is - Niall nagy szemekkel nézett a fehér köpenyes emberre. Én sem értettem ezt az egészet, de nem akartam ellenkezni. 

- De minden rendben lesz? 

- Ne aggódjon Mr.Horan, a lehető legjobb kezekben lesz! - kis megnyugvást véltem felfedezni barátom arcán, de mikor ágya végét megfogta két ápoló és a hatalmas ajtón kezdték kifelé tolni megint rémült arcformát vett fel. 

Mindannyiunknak súlyos sebe volt, azonban talán Zayn-é a legrosszabb. Ő már órák óta a műtőben van, azonban még mindig nem tudunk semmi hírt róla. Kezdek aggódni, sőt félni. Ha egy artériát talált el és esetleg belső vérzése van? Ha nem élte túl? 

Nem! Harry állj le! 

Egy barátom halálát már végig néztem, nem engedhetem, hogy még egy elmenjen. Azt már se én, se a srácok és senki nem tudná feldolgozni. Szeretném feltenni azt a kérdést, hogy "Liam, figyel minket onnan ahol most van?,, de tudom, hogy ez csak egy gyerekes kérdés. Liam meghalt és nem figyel sehonnan. A mennyország és a pokol létezését még senki sem tudta bebizonyítani, aminek az az esélye, hogy sokan nem tudják higgyenek benne vagy ne. Ha Ő nem áldozza fel magát, akkor csak Ő és én maradtunk volna. 3 barátom meghalt volna, lehet rosszabb lenne. 

Senki nem mondta soha, hogy az élet könnyű, azonban én még is azt gondoltam. Minden áron az a tudat élt bennem, hogy nekem nagyon egyszerű minden. Sokat kellett harcolnom azért, hogy oda jussak, ahol most vagyok, de ennek most lett vége. Nem tudom bele törődni és nem is akarok. A One Directiont nem azért sajnálom nagyon, mert nem leszünk híresek többé, hanem amiatt mert azt öten alapítottuk és a barátságunk volt az alapja. 

Minden tönkre ment. 

Alig pár óra telhetett el és Niall-t teljesen ellátva, bekötözve hozták vissza hozzánk. Hasán feküdt és úgy húzta a lóbőrt. Jó volt nézni, hogy végre igazi orvosok segítenek rajtunk egy tiszta és ápolt helyen. Háta be volt kötözve úgy, ahogyan feje is.

- Lou, mi a baj? - barátom a combtól bokáig tartó gipszét bámulta, amit úgy éreztem legszívesebben leszednek magáról - bár ki nem-. 

- Eleanor mára van kiírva. Nem lehetek ott a gyerekem születésekor, és ez a tény felemészt. Megígértem neki, hogy haza érek erre a napra, és nem, mert itt vagyok egy istenverte kórházban.

- Gondolj bele. Ez London egyik legnevesebb kórháza, lehet, hogy ide fogják behozni, akkor meg valahogy oda fogsz jutni! - kissé felderült az arca feltételezésem hatására. 

Utálom ha szomorúak, és tudom azt is, hogy Lout ezzel a mondatommal nem tudtam felvidítani, de akkor is tennem kell valamit. Mindig is Liam oldotta meg a felvidítás kérdését, de most rám maradt. Éppen ezért is hiányzik ennyire, nélküle semmi nem a régi.

Nem hagyhatom, hogy ne legyen ott az első gyereke születésekor....