Chapter 27

Helló mindenkinek!! :D Sajnálom, hogy ez nem lett hosszú és annyira érdekfeszítő mint az előbbi, de valahogy most nagyon rossz passzban vagyok. 

Nagyon szépen köszönöm a 10(!!) tetsziket és a 6(!!) komit!: DD Olyan boldog vagyok.. :D

Tisztában vagyok vele, hogy ehhez nem fog annyi érkezni, de örülnék neki, ha elmondanátok nekem, hogy kinek a szemszögéből szeretnétek mondjuk a kövi részt olvasni. :D

Komizzatok kérlek szépen! :)

-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

~Geoff Payne~

Minden nap egy örökkévalóságnak tűnik. A percek csiga lassúak, s egyedül csak az éjszakák telnek gyorsan. Számomra Liam egy hős. Több millió lány szívét sikerült meghódítania, s most pedig ugyan ennyi ember aggódik érte.

Gyalog indultam el a 'munkahelyemre', ahová behívattak. Karennek nem mertem megmondani, hogy egy harcban elveszett több száz ember is, és most kell megírnom a leveleket a szülőknek. Összeomlana, s azt hiszem képes volna addig izgatni magát, míg egy szívrohamot nem kap.
Én is félek, hogy Liam azok között az emberek között van, akik eltűntek, de bízom benne hogy nem. Minden fontos dologra az élet tanította meg. Nem egészen 18 éves korában már bejárta a világ minden egyes szegletét, és milliók kedvelték meg Őt. Én nem tudtam semmit tanítani neki, s ezt nagyon sajnálom. Esetleg a sarki kocsmába tudtam elvinni, de azon kívül semmit sem tettem.

A fák leveleinek nagy része már a földet díszítette, s az ágakon a madarak sokasága sorakozott. Kabátomat kicsit összébb húztam, hisz a szél rendesen feltámadt. Nem sokkal van tőlünk messze az a ház. Teljesen felszereltség, de sajnos az én szakértelmem túl kevés ahhoz, hogy válaszolni is tudjak. Nekem csak be kell gépelnem a neveket, s majd egyesével behelyettesíteni, majd kinyomtatni és elküldeni a címekre.

***

A századik név következett a listán. A felét ismertem, s szinte a könnyeim már előjöttem az ismerős nevek hallatán. Annyira rossz volt tudni, hogy esetleg a fiam lehet a következő.

- Liam James Payne! - halkan mondták a következő nevet, hisz tudták, hogy Ő az én fiam. Azok a bizonyos könnycseppek egyből potyogni kezdtek a szememből, s legszívesebben oda ugrottam volna Pool mellé, hogy megnézzem tényleg az én fiam neve van a monitorra írva. A lábaim nem mozdultak, de a szívem ezerrel zakatolt.

- Geoff, sajnálom.. - Oscar állt meg mellettem és a hátam veregette meg. A sajnálatból nekem még is mi hasznom számítana? Semmi. A fiamat nem kapom vissza, akár szeretném akár nem.
Egy szót sem szólva álltam föl az asztaltó, s egy borítékra firkáltam fiam nevét, majd beletettem azt a bizonyos papírt és elszaladtam.
A sors keze volt ebben is, mint mindenben. A halál nem válogat, előbb vagy utóbb elkap mindenkit. Nem lehet kitérni előle.
Vajon Harry, Zayn, Lou és Niall hogyan viselik? Tudnak róla valamit? Esetleg látták is Liamet a halálakor?
A bizonyos borítékot becsúsztattam a zsebembe, s közben tovább sétáltam a könnyeimmel küszködve.

/ Pár nappal később/

~Danielle~

Furcsa volt Karenéknál lenni, miközben Liam nem volt velem. A szobájában lenni olyan volt, mint egy tornádóban. Nem tudom mit tegyek, tétlen vagyok. Minden ami a házban van csak is Ő rá emlékeztet.

- Dani szívem. Ide hoznád nekem Geoff kabátját? - Karen vékony hangját hallottam meg, s már szinte repültem volna, hogy segítsek neki. Lassan lépkedtem le a hosszú fa lépcsőn, majd mikor leértem felkaptam a bizonyos kabátot és elindultam a fürdő felé.

- A zsebéből kiszednéd a szemetet drágám? - eleget tettem kérésének, s egy fehér borítékot húztam ki belőle, amin barátom neve szerepelt. A kabát kihullott kezemből, mint nyári zápor a felhőből é pedig a földre estem. Lassan nyitottam ki, és közben próbáltam egyetlen egy darabkáját sem összegyűrni. A kíváncsiság hajtott engem.

" Kedves hozzá tartozók!
Sajnálattal kell közöljük, hogy Liam James Payne a háború során elveszett, és talán életét vesztette. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megtaláljuk és ígérjük, hogy ha előkerülését észleljük akkor újabb értesítést kapnak.,,

- Li...Liam.. elveszett! - megsemmisülten mondtam ki a szavakat, s közben a hasamat simogattam.
Miért nem mondtam el neki, amíg lehetett? Miért kellett úgy elmennie, hogy nem tudta meg az igazat?

Hazzanak igaza volt, el kellett volna mondanom neki, hogy terhes vagyok....