Chapter 26

Sziasztok! Hát elég gyorsan megérkezett a következő rész. Köszönöm a kommenteket és a pipákat, de még mindig nem kaptam meg a válaszokat azoktól akik a 'töröld' szavazást választotta. Pedig nagyon örülnék neki, és arra kérek mindenkit, aki meg is mondja, hogy kulturáltan tegye meg. 

És lassan el is érjük a 7000 oldalmegjelenítést! :D yesss:D

Azt is nagyon szépen köszönöm, büszke vagyok rátok. 

A 20 feliratkozó is lassan megvan! :) Már csak kettő kell... :D

Várom a véleményeteket, nem kell félni tőlem! ;)

Jó olvasást! :)

-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

~Harry~

Halál... ha az ember ezt az egy szót meghallja, egyből egy, vagy rosszabb esetben több emlék jut a tudatáig.
Nehéz felfogni a gondolatot, hogy valakit többet nem látunk, s már csak az emlékek halvány foszlányaiból kell felidéznünk arcát, mosolyát. Esetleg egy kis bűntudat is előszökhet, ha szörnyű körülmények között váltunk el. Ha egy veszekedés után halt meg, vagy csak szimplán nem is kedveltük egymást.
Utoljára 10 éves koromban éreztem ezt, s azóta nem kellett senkit sem elveszítenem. Most azonban az élet, nem akarta, hogy még valami sikerülhessen nekem. Elvette tőlem a legjobb barátomat, hisz már túl sok jó adatott nekünk.
Kaptunk 3 csodálatos évet, hogy összeszokjunk, és hogy utána elvehesse tőlünk. A sors azt akarta, hogy legyenek együtt töltött tökéletes, szomorú, vicces pillanataink amire emlékezni tudjunk az elvesztésekor is.
Szörnyű elfogadni a tényt, hogy soha nem fogom látni, és csak azért ment el, hogy minket megvédjen.

A mai fiatalok szinte minden nap ezzel a szóval dobálóznak. Ha elkezdik csesztetni egymást, ez az egy szó biztosan elő kerül. 'Megöllek, meghalsz'. Valószínűleg nem tudják, hogy ennek a szónak mekkora súlya van.
Nem tudhatják milyen érzés az, amikor tényleg meghal az az ember, akire ezt mondják.
És mi lenne akkor, ha másnap reggel az a hír fogadná őket, hogy azt az embert tényleg elvesztették? Hogyan dolgoznák föl? De legfőképpen mennyire okolnák magukat a tettekért?

A végső terc vissza vonulás lett, így mindenki menekülni kezdett, s egyes repülőkre felszálltak a katonák is. A srácok is beszálltak egybe, s fedezve Őket megindultam vissza a táborhoz.

Pár perc múlva már a 'leparkolt' gépemnek támaszkodva vártam a srácokat is. A repülőgépük már csak a leszállással próbálkozott, ami bele telt egy időbe.
Ők is végig nézték velem együtt, de én hallottam az utolsó szavait. Megtagadta a parancsot, s a hatalmas füst ami akkor keletkezett a francia vadászgép meghibásodása miatt mindent elborított. Nincs rá mód, hogy megmenekülhessen, de még akkor is hiszek abban, hogy él.

" A gépfegyverem tüzelésre kész  volt, s már csak a levegőben körözve, az ellenség figyelmét elterelve vártam Barrows parancsát. Hatalmas füstfelhők keletkeztek egy francia gép meghibásodása miatt, s következő pillanatban pedig Liam száguldott el mellettem. Felette egy francia gép szállt, s Liam nem engedte el maga felől. A legveszélyesebb gépezettel játszott. Csúcstechnológia, s a rakétái is hatalmas robbanást képezhetnek.
Tudtam mire készül, de a megakadályozáshoz már túl késő volt. Egy hatalmas füstfelhőbe repült bele, és már csak egy robbanást észlelhettünk.,,

Liam megmentette a másik három barátom életét. Ha Ő most nincs, akkor nem élnének. Nem mondhatom azt, hogy jobb lenne ha nem így történt volna. Vagy Liam, vagy Lou, Zayn és Niall. Olyan mint egy szörnyű választás. Mintha nekem kellett volna eldöntenem, hogy melyikük élje túl.

- Hazz, jól vagy? - Lou hangja zökkentett ki gondolatmeneteimből. s könnyes szemmel fordultam a meggyötört srác felé. Arcán láttam a szomorúságot. Végig nézték Ők is legjobb barátunk halálát, ez a helyzet szinte felfoghatatlan.
Bele sem merek gondolni mi lesz majd Danivel? Ha megtudja, hogy Liamet elveszítette belehal. S egyedül én tudom a titkot, amit már 4 hónapja együtt őrzünk. Még jobban meg fogja nehezíteni az életét.
Minden egyes nap látni fogja azt az arcot, de én nem akarom összetörve látni.

"- Danielle mondd el neki! - halkan próbáltam kiabálni, de úgy, hogy Liam meg ne hallja. 
- Hazz, nem akarom még. Nem is biztos, de nem szeretném, ha eljárna a szád! - mutató ujjával fenyegetett, de én elkaptam s egy puszit nyomtam Dani arcára.
- Ha nem akarod, nem mondom el!,,

- Nem jobban mint ti! - ránéztem a mellette álló két srácra, s közben magamhoz húztam őket.
Nem voltak súlyos sebeik, csak egy pár karcolás. De ahol igazi seb volt az a szívünk volt.
Belül véreztem, de az időn kívül semmi sem fogja ezt elfeledtetni velem. Egyszer majd össze forr, s már csak egy picike heg fog ott maradni, de azt sokszor kell majd felszakítani.

- Mi lesz most velünk? Hogyan lesz nélküle One Direction? Mindig is Ő vigyázott ránk, Ő volt közöttünk az érett ember! - Niall mindig is éretten gondolkozott, de úgy tűnik mintha Ő volna a legfiatalabb közöttünk. Liamnek Ő olyan volt mint a kisöccse. Nagyon közel álltak egymáshoz, s most elveszítette.
Nem tudom hogyan, s mit válaszoljak neki erre a kérdésre csak azt, hogy 5 hónap szolgálat letelt már.
Az elkövetkezendő 7 hónap szörnyű lesz. A háború túl sok áldozatot követel, s még biztos vagyok benne, hogy nem kapta meg azt a mennyiséget.
Ki tudja, lehet holnap mi leszünk a következők....