Chapter 24~ Scream

Sziasztok!! Köszönöm a komikat, és mint ígértem próbáltam valamilyen szinten sietni, de hát ilyen órarend mellett nem nagyon megye... Sajnálom, ha lesznek késések..

A másik blogommal kapcsolatban pedig nem tudok mit kezdeni.. Nincs rá ötletem, kár volt elkezdenem, de tudom hogy nem az én műfajom az hogy abba hagyom. 

Lehet, hogy újra bezárom, és letörlöm a mostani részeket, még magam sem tudom.

A résszel kapcsolatban, már tudom, hogy a felderítést vártátok, és most itt is van! :D
Többször vissza olvastam, és volt olyan rész, ahol nekem is megrándult a gyomrom.

Remélem mindenkinek tetszik, és szeretném, ha megint olyan mesélős kommenteket hagynátok, mert nagyon szeretem őket olvasgatni! :)

Köszönöm a 6000+ oldalmegjelenítést, és jó olvasást mindenkinek! 

-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

Azt hiszem gondolkozás nélkül tetted meg, és csak azért, hogy minket megvédj. Te voltál az egyetlen felelősség teljes ember közöttünk és most még is elveszítettünk. Miért van ez? - Harry Styles.

~Liam~

Hiába is írok regényeket az otthoniaknak, nem kapok választ. Két hete küldtem el a második levelet, és még mindig senki nem írt semmit. Tudom, hogy mindenki biztonságban van, hisz a lelkükre kötöttem, hogy hagyják el Angliát, de akkor is bennem van a félelem. 

Ruth és Nicola Amerikában vannak az egyetemen, ahova járnak. Megkértem őket, hogy addig költözzenek oda. Anyának és apának pedig szerveztem egy második nászút féleségét Hawaii-ra. Mindössze 3 hónap, de utána a nagyimat látogatják meg, és amíg én is haza nem megyek, Ők biztos nem mennek vissza Wolwerhamptonba.

Az udvaron álltunk sorba, mivel a felderítés lassan indul. Barrows őrmester állt meg előttünk és a papírjára pillantott ami a kezében volt. A gyomrom liftezett a félelemtől. A repülés tökéletesen megy, de akkor sem akarok a srácoktól elszakadni, mivel én vadászrepülős vagyok.

- A negyedik, hatodik és nyolcadik szakasz Kemeron őrmesterrel, Az első, a második és a harmadik szakasz pedig Davson szakaszvezetővel tart! – lefagyva álltam és vártam, hogy az őrmester tovább mondja, de nem tette. Tisztelegni kezdtünk, aztán elindult a barakkja felé. Kezem remegni kezdett, s lábaim utána kezdték vinni a testemet. Egyre gyorsabban lépkedtem, s a gyaloglásom már lassan átváltott futásba.

- Barrows őrmester! – hangom hallatán megfordult, majd egy mosolygás után komor arcra váltott. – A légi századot nem mondta.

- Nem véletlenül Liam. Mi maradunk, és ha erősítést kérnek, csak akkor megyünk!

- De a barátaim, én nem hagyhatom őket egyedül.

- Liam, értsd meg nekünk maradnunk kell. Nem mehetsz akár akarsz, akár nem. Rád itt van szükség a gépeknél, és Kemeron őrmester vigyázni fog rájuk! És téma lezárva! - kezét a homlokához emelte, majd mérgemet vissza fojtva én is tisztelegtem és vissza indultam a srácokhoz.
Szörnyű előérzetem támadt, s kérdések milliói cikáztak a fejemben és nem hagyták elmémet nyugodni. Most már átérzem anyáink helyzetét. A félelem benne is meg van, hisz nekem itt kell maradnom, és ölbe tett kézzel várni, hogy nekünk még is mikor kell menni.

Én hoztam ide őket, de most még is nélkülem mennek el. Mikor a kezünkbe kaptuk a behívó levelet én álltam föl, és erősködtem, hogy jöjjünk. Ha akkor nem teszem ezt, most valahol máshol süttetnénk a hasunkat. Viszont gyötörne a bűntudat, hogy a velünk egy idős fiúk itt vannak és szenvednek és mi pedig gyávák módjára megfutamodtunk. Csak azért mert sztárok vagyunk minek kellene kivételezni velünk?
A rajongóinknak mindig is csak azt hajtogatjuk, hogy kezeljenek olyan emberként, mint Ők. Nem vagyunk mi hősök, hogy csodáljanak. Csupán éneklünk, ami mindig is az álmunk volt. Ugyan azok az emberek vagyunk, mint az x-faktor előtt, és ez mindig is így lesz. Nem engedjük, hogy megváltoztassanak minket, és azt sem hogy a fejünkbe szálljon a hírnév. 5 teljesen átlagos, bolond és játék imádó srác vagyunk.

Egy eldugott helyhez futottam, ami épp megfelelő volt a számomra. Messze volt mindentől, s a barakk mögött nyugodtan el tudtam bújni. Pókhálók sokasága gyülekezett a barna fán, de nem tudott érdekelni. A fű le volt nyírva, így nem kellett a nagy gazak közben mászkálnom.
Számat hagytam szétnyílni és engedtem, hogy az a bizonyos hang kitörjön belőlem. Izmaim megfeszültek, s kezem ökölbe szorult.

Fél perc sem telt el, de már a földön ülve tépkedtem a fűszálakat. 
Azt hiszem minden katona egyszer megérzi a vesztét.
Minden katona rájön, most talán mindennek vége. Ő is és barátai is meghalhatnak, ha nem vigyáznak. 
Én vagyok Daddy Direction, de még sem tudom megvédeni őket a veszélytől, nem jól végzem a feladatomat, amit mindig is magamnak hittem. Most pedig még is itt vagyok, és nem tehetek semmit, bele kell törődnöm, hogy én vadászrepülő pilóta vagyok, Ők pedig közlegények.

Gyors tempót felvéve igyekeztem vissza a srácokhoz. Félek, hogy tényleg elvesztem őket, de akkor is szeretnék velük lenni, amíg lehet. 
A barakkba érve véltem felfedezni, hogy a srácok már teljesen felszerelkezve álltak az ágy mellett, és várták, hogy az a bizonyos kolomp megszólaljon.

- Haver, hol voltál? - Niall állt mellé, ezzel engem teljesen kizökkentve a gondolataimból. Egy apró mosoly bújt el számon, de észrevehetetlen volt mindenki számára. Niall-on végig néztem, akin már nyoma sem volt a számomra 3 évvel ezelőtt ismeretlen fiúnak.
Eltűnt az az ember, aki az XF válogatáson félve kezdett velem beszélgetni.
Eltűnt az az ember, aki mindig komolytalan volt. Most már felelősségteljes, tudja mikor mit kell mondani.
Eltűnt az az ember, aki a ház minden egyes szegletében levő ételt képes volt megenni. Most már annak is örül, ha ebédkor egy szelet kenyeret meg tud enni.

- Muszáj volt kiadnom magamból a feszültséget! - ebből a válaszból nem értettek meg semmit. Soha nem voltam egy dühöngő típus, s nem is tudják mire vagyok néha képes. Elborul az agyam, s akkor valahogy nehéz vissza váltanom a félénk emberre magamban.

- Liam, Barrows azt mondta álljunk készenlétben, hisz bármelyik percben szükség lehet ránk - Harry rekedtes hangja vissza hozott a jelentbe, s megakadályozta, hogy megint elkalandozzak. 
Végig néztem a barátaimon, és sírni lett volna kedvem, mikor megszólalt az a bizonyos hang. 
Az a hang, ami örökre tönkre teheti a barátságunkat.
Az, amely megölheti a barátaimat, és egy életnyi szenvedés várhat rám.

Egy utolsó ölelést adtunk egymásnak. Megtörtént az utolsó 1D-s ölelés, lehet örökre, de lehet nem. 
Lou, Niall és Zayn elsétáltak, lehet Örökre...