Chapter 23

 Sziasztok! Itt is van az új rész, bocsánat a késésért, de van hogy napi 8 órám van... aztán még tanulni:/  

Igyekszem... :D És köszönöm a 2 komit, de azért örültem volna még egy párnak.. Lassan elérjük a 6000 oldalmegjelenítést! *--* :D 

Örülnék, ha komiznátok, és szívesen olvasnám, ha mesélnétek nekem! :D Már persze, ha van kedvetek. :)

Jó olvasását. 

 -----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

~Karen~

Napi teendőim első részét a konyhában kezdtem. Liam kedvenc ételének a hozzávalóit kezdtem az asztalra pakolni, majd mosolyogva fordítottam egyet a naptáramon, ami a bézs színű csempén lógott.  Egy mosolygós fiú képe lógaszkodott rajta, s a kezében egy tortát tart, aminek a tetején egy szám van. 20. Pontosan ma van Liam huszadik születésnapja. Szemeimbe könnyek sorakoztak, és próbáltam nem arra gondolni, vajon most mit csinálhat. Több ezer kilométerre van tőlem, de ez most valahogy még sem olyan mint máskor. Akkor a rajongók támadják le, nem pedig vadidegen emberek, akik a fiam életét akarják kioltani.

Zokogva rogytam le a földre, s próbáltam magamba sulykolni két szót. „Erős vagy”, de minek is segített volna. Liam az egyetlen fiam, aki még túl fiatal ehhez az egészhez.

- Karen szívem, kelj föl – Geoff segítő karjai húztak fel a földről, majd szorosan magához húzva dőlt neki a pultnak. Mindig is tudta, hogyan kell bánni a nőkkel, de 25 év alatt megtanulta, hogyan nyugtasson le vagy éppen vidítson fel.

- Miért kell ott lennie? Miért nem lehet inkább turnén? Sokkal jobban viseltem azt, mikor két évig haza sem jött, minthogy harcoljon!

- Drágám, haza fog jönni, és tudod jól, hogy holnap én is megyek, tehát tudni fogok arról, ha Liamnek valami baja esik! Hidd el senki sem tudja, mi apukák mit érzünk, és soha nem is kérdeznek, de nekem is rossz. Ő az egyetlen fiam, és az életből, soha semmit nem tudtam megtanítani számára, egyedül járta be a világot, és nem együtt! – a sírásom elmúlt szerető férjem szavai hatására. Igaza van, hisz a sajtó és a rajongók is, csak mi irántunk érdeklődnek, de a párjaink iránt már nem. Talán ez csak azért van, mert mi hoztuk őket a világra, vagy pedig azért, mert azt hiszik hogy a férfiaknak semmi sem fáj.

Egyet biztosan tudok, hiányzik a kicsi Fiam….

~Anne~

A mobilomat figyeltem minden másodpercben, hátha megszólal az a bizonyos hang, ami az jelzi, hogy SMS-em érkezett Hazza-tól. Képtelenség, hogy életjelet adjon magáról, de még is azt hiszem, hogy valahogyan megtudom, hogy van.
Egy anya megérzi, ha a gyerekeivel baj van, és nekem a szívem félelmet táplál. Féltem a legkisebb gyerekemet. Érzem, hogy valami hatalmas baj fog történni.

A sztárságtól is óvtam, hisz nagyon hirtelen jött hírnév, könnyen el is szállhat. Ha ez pedig megtörténne, tudom hogy össze törne. Ha a srácokat elveszítené nem élné túl.

Hazza nekem mindig is az a kicsi gyerek marad, aki nem egészen hét évesen már a játék szintetizátoron énekelgetett nap mint nap. Soha sem fogom tudni feldolgozni, hogy az én kicsi gyerekem felnőtt.
3 éve próbálom megszokni azt a tényt, hogy Ő a világ egyik legnagyobb sztárja a négy másik sráccal az oldalán. Már most sokkal többet elértek, mint bármelyik másik fiatal, akinek hasonló hangja van.
Több millió ember szemében nőtt meg azzal a tettével, hogy elment ebbe a háborúba, de az én büszkeségemet már nem tudja növelni. Soha nem hittem, hogy tényleg ekkora sztár lesz, pedig egy anyának hinni kell a gyermekében, én is hittem, de nem akartam hiú reményekkel táplálni, mert ha még sem sikerül neki, akkor nagyon nagyot csalódna. Minden reggel elmondta nekem ugyan azt az egy mondatát, akár óvoda, akár iskola előtt.

„ Anya, én egy igazi hős leszek. Nekem a hangom lesz a varázserőm, amivel mindenkit meg fogok tudni menteni”

Igaza volt, sok emberrel megszerettette magát, ezzel a különleges erejével. Büszke vagyok rá, hisz azt a munkát végzi, amit mindennél jobban szeret.

Gemmának is nehéz mind ezt feldolgoznia, s mint anya én próbálok erős maradni előtte, nem mutatok könnyeket, még akkor sem ha legszívesebben véresre sírnám a szemeimet.
Ebben a nehéz időszakban, nem csak én félek, hanem több millió anya is, de bíznunk kell abban, hogy épségben és egészségben érkeznek haza.

~Jay~

Mindenki fél, de legfőképpen az édesanyák érzik a vesztüket. Felidézik a gyermekükkel töltött minden egyes percet, és próbálnak a nap minden egyes órájában nem könnyet hullatni.
Minden anyában megvannak a gyermekükkel töltött első pillanatok.
Mi szülők észre sem vesszük milyen gyorsan felnőnek a gyerekeim. Nem régen még a járókában totyogtak, ma meg már a hazájukat védik, és vele együtt minket is.
Nem régen még az első szavaikat ismételgettük velük, s ma már a fiam világhírű sztár, aki nap mint nap úgy dalokat tanul, rajongókkal találkozik, koncertezik, és próbál minden időt a mennyasszonyával tölteni. Nemsokára Ő is büszke apa lesz, és minden tudományát, amit az élek adott neki és megtanította egyéb dolgokra, azokat a kisfiának fogja átadni. A bölcsességét megtanítja neki, és a rossz dolgokra pedig felhívja a figyelmét, hogy mit szabad és mit nem.

A számítógép előtt gubbasztottam, s könnyeimet próbáltam nem a billentyűzetre potyogtatni. Iszonyúan rossz dolgok jutottak az eszembe, amiket próbáltam minél gyorsabban elhessegetni.
A Google-ba lassan pötyögtem be fiam nevét, majd lenyomtam az ’Enter’ billentyűt, ami több mint egy millió találatot hozott ki. Bele gondolva ebbe az egészbe, ha most nem jött volna haza ki tudja meddig nem láthattam volna ragyogó mosolyát, és nem érezhettem volna meleg és szoros ölelését.
Ahogy magához szorítja vékony testemet érezhető benne minden szeretet, a hála és a védő ösztön. Mindig is Ő akart gondoskodni rólam már tíz éves kora óta, és az ígéretét be is tartotta.
Testvéreit elhalmozza ajándékokkal, és mindent megvesz nekik, amit csak szeretnének. Louis soha sem tudta elfogadni, hogy az apja csak se szó se beszéd lelépett, és még csak egy képeslapot sem hagyott. Akkor volt a mélypont az életében, nem tudta mit tegyen, és azt hogyan. Ketten voltunk, és csak egymásra számíthattunk.

~Maura~

Lehajtott fejjel, a cipőm orrát kémlelve sétálgattam az utcákban. A hideg szél minden egyes porcikámat átjárta, még a kabátomon keresztül is. A gyerekek boldogan szaladt oda hozzám egy-egy képet kérve én pedig szokás szerint eleget tettem kérésüknek. Ő egy pulóverben voltak, s az erős szél miatt, még sem fáztak.
Mindenki szerint Niall nélkül kihalt ez a város, de én ezzel teljesen másképpen vagyok. Csúfolták Őt mert balkezes, és akkor még elálltak egymástól a fogai. Pici volt és gyámoltalan, ami az embereknek soha nem tetszett. Most pedig büszkék rá, mivel van pénze és a világ egyik legnagyobb sztárja. Némelyik ember még ebben a kedves kis városban is nagyon nagy haszonleső.
Befutott a tehetségével, még pedig Angliában, amit nagyon sok Ír ember nem mondhat el, és szerzett magának négy legjobb barátot. Ők öten alkotnak egy egészet, öröm az nézni, ahogyan ökörködnek és boldogok.

Egy csodálatos parkhoz értem. A fák virágainak illata fenségesen keveredett a frissen nyírt fű illatával. A park közepét egy hatalmas játszótér díszítette, ami minden egyes nap dugig van gyerekekkel. Azt hiszem még Niall születése előtt épült, és azóta Ő is mindig ide menekül ha valami baja van.
A mai gyerekek többsége nem él annyira az internet világában. Ebben a kisvárosban, a fiatalok az utcán beszélgetnek, és nem azokon a ketyeréken. Általában a tizennégy és az ilyen korosztályú gyerekek függenek annyira az internettől, de legalább akkor megmozgatják az ízületeiket, mikor Niall itthon van és megy valahova.

Egy padon foglaltam helyet és vártam idősebbik fiamat, Greg-et. Hiába volt mit nézni, és valakivel beszélgetni inkább még is megint gondolataimba temetkeztem.
Vajon mi lett volna, ha Niall nem kerül be a One Directionbe? Ha kiesik az XF-ből, vajon mit csinálna most?
Itthon lenne velem, vagy már rég a barátnőjével élne?
Szomorú tény, hogy lassan a saját fiamról is az újságokból tudok meg dolgokat.

A kavicsos úton megpillantottam fiamat, ahogyan a kezében ülő kisfiúnak beszél. Farmer nadrágjának ülepe még mindig a térdéig lógott, s fekete pulóverének ujja fel volt tűrve a könyökéig. Theo mosolyogva nyújtózkodott egyre jobban felém. Elmondhatatlanul Greg-re és Niall-re hasonlít, mintha Ők lennének a szülei is.
Ízületeimet fájlalva, és fájdalmas képet vágva álltam fel a padról és egy-egy puszival köszöntöttem őket.

- Szerbusz drágám!

- Anya, mi ez az egész Niall-el? Nem vagyok ezzel mind tisztában, felnőtt ember vagyok és nem tudom megérteni a döntését. Simán ha jöhetett volna, miért harcol annak az országnak az oldalán, ami nem is a hazája? – hangja remegett az idegességtől, s talán csak azért nem sírta el magát, mert a kezében tartotta a fiát. Biztos voltam benne, hogy reggel ezért hívott fel, és ezért akart velem találkozni.

- Nyugalom. Minden rendben lesz, de a kérdéseidre a választ, csak az öcsédtől tudhatod meg….

~Tricia~

Hollywood számomra mindig a legkedveltebb városom marad. Annyi minden van ebben a hatalmas porfészekben, ami miatt kicsivel jobban szeretem mint Angliát. Az emberek nem félnek felvállalni a másságukat, és a stílusukat. Akár merre nézel, minden hol egyedi öltözködésű, frizurájú ember lehet látni.

Miután Perrie-t és a lányokat is kisminkelték én következtem. A három lányok örömmel tombolta végig a Little Mix koncert minden egyes percét. Hiába Zayn-nek a barátnője Perrie, még is úgy néznek fel rá, mintha még soha életükben nem látták volna. Nem fanatikus rajongók, de még is tisztelik, azért amit elért Ő is az életben.

Mivel a koncert fél órája véget ért következik az interjú, amiben Perrie anyukájának is és nekem is benne kell lennünk. Mivel mi is utazunk a LM-el ezért nincs időm gondolkozni. Folyton kell valamit csinálnom, ami szerencsére eltereli a figyelmemet. Perrie esténként mindig hullatja a könnyeit, hisz őrülten szerelmes Zayn-be. Nem csak neki hiányzik, hanem nekünk is.

Féljük a fiainkat, de nem tudunk mit tenni… Nem kell volna menniük, de Ők még is mentek, s nekem elég rossz előérzetem támadt…