Chapter 13

Sziasztok! Itt is a 13-as rész, és ebben több szemszögből vannak a dolgok! Elég hosszú rész lett, és tényleg Nagyon Örülnék a Véleményeteknek!  :D KOMIZZATOK, és PIPÁLGASSATOK!! :D

-----------------------------------------------------------<3------------------------------------------------------------------- 

~Liam~

Minden embernek meg van a maga baja, a maga kötelessége, s ha azt nem viszi véghez, esetleg egész életében már csak egy marad neki. Még pedig a bűntudat, vagy a halál. Ha a szeretteinket kell hátra hagynunk a kötelesség miatt, bizony lehet, hogy végzetes hibát követünk el, de meg kell tennünk.
Ahogy elhaladtunk a Wolwerhampton tábla mellett, szívemet egy meleg érzés járta át, pont olyan mint mikor egy hideg napon, egy forró csokit iszol. Testemet egy fura érzés öntötte el, s szívem egyre gyorsabban kezdett dobogni. Ahogy beérek ebbe a kisvárosba, minden egyes gyerekkori emlékem  eszembe jut. A várost töviről-hegyire ismerem, ugyan is nem volt olyan hely, ahova ne jártam volna futni. Mindig is atléta akartam lenni, és bekerülni az Olimpiára, de persze nem mint énekes, hanem mint futó. Egészen 13 éves koromig nem is nagyon szerettem közönség előtt énekelni, de aztán megbékéltem a helyzettel, és ez lett az életem. Bele gondolva, azt hiszem jobb volna még kisgyereknek lenni, akkor még semmi problémám nem volt. Nem kellett arra gondolnom, hogy egyetlen rossz szóval, akár egy hónapos téma lehetek az egész világnak. Soha nem érdekelte senkit, hogy én éppen mikor hol vagyok, és hogy mit csinálok. Nem követtek, és nem ájultak el tőlem, hogy ha rájuk mosolyogtam.
Ahogy befordultam a kapubejáróhoz, egyből eszembe jutott az a pillanat, mikor Ruth elengedte a biciklimet, és neki mentem a szomszédban levő, akkor még kicsi fának. Többet nem akartam megbízni testvéremben, s ezért apa tanított meg biciklizni. Kiszálltam autómból, és a másik oldalra sétáltam, majd kinyitottam szerelmemnek az ajtót. Jó volt itthon lenni végre, de ami miatt jöttem az kicsit sem volt kellemes. Dani bíztatás képen megszorította a kezemet, majd benyitottam a kapun. Egyből megcsapott minket egy kellemes illat, és ez mégpedig, anyu főztje volt.
- Megjöttünk! – kiabáltam el magamat a hatalmas házban, s hangom vízhangként terjedt tovább és tovább. Converse cipőmet lerúgtam magamról, s Dani is levette a magas sarkúját, ami nélkül szinte tíz centivel kisebb lett.
- Szevasz töki! – Ruth hangja gúnyos volt, gondolom mióta elmentem itthonról nem volt kit így szólítania. Azonban ez most nem érdekelt, hisz már nem láttam vagy 3 éve. Mikor minidig haza jöttem, Ő soha nem volt itthon, hisz hol a pasijával mászkált, hol pedig az egyetemen volt. Szorosan tartottam karjaimban, s éreztem ahogyan Dani pillantása csak úgy ég a hátamon. Testvérem elhúzódott tőlem, s oda ment barátnőmhöz.
- Szia, Ruth Payne vagyok, Liam nővére. Látom vigyáztál erre a kisfiúra, hisz jó húsban van.
- Liaaamm! – anyám mindent eldobott a kezéből, s fejvesztve rohant hozzám. Nyakamba ugrott, így lába nem tudta a földet érinteni.
- Anya – nem tudtam és nem is akartam többet mondani. 15 éves korom óta nem láttak sírni, de most ezt a fogadalmamat elveszítettem. Szememből a könnyek záporozni kezdtek, hisz az anyámat hagyom hátra, s ki tudja mi lesz itt. Félek itt hagyni mindenkit. Anyát, a két nővéremet, és a barátnőmet, Őket mindennél jobban szeretek. Apa az írnokokhoz megy, szóval ha eltűntem a csata mezőn, azonnal tudni fogja, de még egyikük sem tudja, hogy én elfogadtam ezt az egészet.
Bementünk a nappaliba, és a társaságra csönd telepedett. Danielle többször is oldalba bökött, hogy végre mondjam el miért is vagyunk itt, de valahogy nem volt szívem össze törni anyám szívét. Annyira boldog volt, hogy végre haza tévedtem, most ezzel nem szeretném szomorúvá tenni.
- Karen, mondanunk kell valamit! – fogta meg Dani a kezemet, nekem pedig hatalmasra nyíltak a szemeim. Féltem ettől az egésztől, pedig tudom Ő mindig mellettem lesz.
- Csak nem nagymama leszek? – tudtam hogy még ezt is félre fogja érteni. Komolyan mondom, sokkal boldogabb lennék, ha most ezért kellett volna átjönnünk, de sajnos sokkal ridegebb a valóság.
- Bár ezért jöttünk volna! – anyu arca most elsápadt, s könnyek gyülekeztek a szemébe.  – Megkaptam a behívólevelemet, és vasárnap megyek! – halkan mondtam, de még is minden szót érteni lehetett. Anyu hangos zokogásba kezdett, Dani pedig egyre szorosabban bújt hozzám.

~Zayn~

A meleg szellő járta át a testemet miközben szöszke barátnőmmel sétáltam egy eldugott helyen, ahol a kutya sem lát minket. Legbelül egy maró érzés tört fel bennem, de próbáltam csillapítani, s végül elmúlt. Még nem mondtam el neki a hadba vonulásomat, de nem is nagyon szeretném. Végre annyira klappol minden az életemben, s most akár egy csapásra elveszíthetek mindent.

***

- Drágám kérlek, ne sírj, minden rendbe jön, ígérem! – öleltem át kedvesemet, aki egyből ellökött magától. Hát igen, elmondtam neki, de meg is bántam, hisz szomorú és miattam.
- Zayn, hogy mondhatsz ilyet? Nem lesz semmi sem rendben. Ezeket a szavakat akkor elfogadtam, mikor a rajongóid fenyegető leveleket küldtek nekem, de most nem! Minden nap arra várhatok, hogy vajon élsz-e még, vagy pedig bármelyik percben hozhatják a levelet, hogy eltűntél – csendben hallgattam szavait, amelyek a szívemig hatoltak. Igaza van, de nem tehetek mást, a srácokkal megegyeztünk és én tartom az egyességet.
- Perri, ne tedd nehezebbé az utolsó napokat. Vissza fogok jönni hozzád, és ha te is akarod, akkor együtt fogunk megöregedni. Ígérem!
- Tudod, Zayn te már annyi mindent ígértél… - táskáját a kezébe kapta, és könnyes szemekkel indult meg az ajtó felé, de én ezt megakadályozva húztam vissza magamhoz. Egyik kezemmel a derekát fogtam, másikkal pedig bele túrtam szőke hajába.
- Visszajövök hozzád! És ezt az ígéretemet be is tartom – arcát megenyhülni láttam és most már tökéletesnek éreztem az alkalmat, hogy megcsókoljam.

~Harry~

Mindig is utáltam inni, de ez az egyetlen dolog, ami kicsit csillapítani tudja a fájdalmamat és talán a gondjaimat is enyhíti. Az agyamnak most pont erre a tompításra volt szükség, és ezért is hajtottam le már vagy az ötödik vodkámat. Életemben összesen volt 4 kapcsolatom, s ebből Jess-t szerettem a legjobban, aki a behívó hallatán egyszerűen csak kimondta, hogy akkor most vége. Elhagyott az a lány, akit tényleg szerettem. Szerelmes lettem, és a lány, akiért érdemes volt minden reggel hajnalban felkelnem most elhagyott…

„ – Harry, akkor te most azt várod el tőlem, hogy ezt is nyeljem le? – barna szemeiből csak úgy patakként folytak a könnyei, s azt hiszem életemben először én is hullattam egy-két sós cseppet egy lány miatt.
- Én szeretlek… - hangom elcsuklott, és lassan már úgy zokogtam mint egy öt éves, aki nem kapja meg a kért fagyiját.
- Én is szeretlek, de ezt már nem tudom elviselni. Hol turné miatt nem látlak, most pedig ez. Vessünk ennek itt most véget, kérlek!
- Semmivel sem tudlak meggyőzni? – hiába is akartam volna érte harcolni, ha Ő úgy döntött megy, akkor el kell engedjem.
- Nem.
- Tudd csak azért engedlek el, mert szeretlek! – közelebb léptem hozzá, s egy utolsó búcsúcsókot adtam neki, aminek az volt az eredménye, hogy most itt fekszem egyes egyedül az ágyamban anyaszült meztelenül, s barátnőm egy utolsó együttlét után elment.”

A nagy Harry Styles most pofára esett, s egy lány miatt zokogja álomba magát, még ha nem is álmos. Ő olyan más volt, feltétel nélkül szeretett. Mikor megláttam, féltem hogy Ő is egy dilis rajongó, de normális volt. Meg akart ismerni, nem az újságok alapján ítélt, és pont ezért is mertem felvállalni ország világ előtt. Más volt mint a többi rajongó, s ki mertem mondani bátran, hogy egy rajongóval járok.
Ez az egész tönkre tette mind az ötünk életét. El kórházba került a sokk miatt, Danielle nem tudja elengedni Liam-et, s minden este nyugtatgatni kell, hogy élve fog haza jönni. Jess elhagyott engem, de tudom, hogy még mindig őrülten szerelmes belém. Éreztem. Perri egész normálisan fogta fel, habár a kiakadás szélén állt Ő is, de inkább Zayn az, aki nem akar elmenni. És Niall barátnője pedig ugyan azt tette a szöszivel, mint amit Jess tett velem. Clar már a rajongókat sem nagyon csípte, teljesen új volt neki ez az egész, és még ez is jött. Ott hagyta Niall-t, aki azt hiszem most egy tál Nando’s-ba folytja a bánatát.
Kicsi koromban mindig is háborús hős akartam lenni, mint a nagyok. Azt mondogattam egyszer megmentem az országot a sok rossz embertől. Egy puskával, és egy tállal a fejemen mászkáltam, jobban mondva kommandóztam a házban és kerestem az ellenséget. Most eljött ez az idő, és be vagyok rezelve. Félek mi lesz kint a csatatéren, hisz semmit sem tudok. A játékokban könnyű legyőzni az ellenséget, egy-egy csalással, de ha ez minden élesben meg?!
Az ember azt hiszi, a sok jó után semmi rossz nem történhet, azonban nem szavad ebben annyira biztosnak lenni. Minden jóban van valami rossz, és minden rosszban van valami jó.
Ebben a rosszban mi a jó?