Chapter 4

Szió! Tudom hogy rövid lett, de ezeket az elő részeket, nehezebb megírni! Remélem azért tetszik, mert nekem igen :D Köszönöm a komikat, és most is örömmel várom őket :D
A kövi rész: 2 komi után jön! :))))


------------------------------------------------------------<3------------------------------------------------------------------- 

~Louis~

- Harry most komolyan ezen borultál ki ennyire?
- Haver, ez nem valami kis semmiség! Ebből nagy baj lehet!
- Ez csak egy újságcikk. Lehet hogy nem is igaz. Gondolj bele hogy a sajtó hányszor írt már rólunk is nem igaz dolgokat. Lehet hogy ez sem igaz, csak kitaláció.
- Louis, az a Lehet az mindig ott van. De látom nem érted ezt az egészet. Ha ez igaz akkor ebből háború is lehet. - ezek a szavak már megijesztettek. Hogy ha Hazza-nak igaza van akkor nekünk is mennünk kell.
- Reménykedünk benne hogy nincs igazam! - mondta és göndör hajába túrt.
- Nem kellett volna ezért felrohannod. Így is úgy is megtudtuk volna, ha nem most akkor egy kicsivel később. Gyere le és mondjuk el a többieknek is! - mondtam és közben karjánál fogva rángattam le az emeletről. A srácokat nem érte nagy meglepetés képen amit mondtunk, mert megnézték az interneten az újságot. Tudtam hogy van annyi eszük hogy valahol elolvassák, mi is áll benne.
Mindig is féltem ettől. Sosem akartam katonának beállni. Nem magamat félteném, hanem a családomat.
Vajon mit érezne anyu, ha megtudná hogy elestem?
Vajon mi érezne a 4 tesóm, és apa?
Eleanor miképp viselkedne, azok után hogy nem lennék?
Keresne mást, vagy engem siratna élete végéig?
Ilyeneken, ez előtt sosem gondolkoztam, de most már kell.
- Lou, nekünk nem kell bevonulnunk! - Niall bökött oldalba és egy jó nagy adag kaját köpött közben a képembe. Én undorral letöröltem és felálltam.
- Szerintetek az milyen, hogy ha egy hétköznapi brit embernek be KELL mennie, nekünk meg nem kötelező?
Attól mert még sztárok vagyunk, nekünk is ez a hazánk és meg kell védenünk. Tudom hogy nyálasan hangzik, de ha behívnak, Én megyek! - soha nem akartam ezt kimondani. Soha nem akartam itt hagyni El-t és a családomat. Nem akarok idő előtt meghalni, de ha a sok hétköznapi ember megy, akkor én is.
- Veled tartok! - állt fel Hazza és mellém lépett.
- Én is! - Liam.
- Megyek! - Niall.
- Benne vagyok!- Zayn.


***

- El, kérlek ne butáskodj. Ügyes leszel! Kérlek... - egy utolsó csókot adtam barátnőmnek és lementem a színfalak mögül. Megfogadtam magamnak még évekkel ezelőtt, hogy soha életemben be nem teszem a lábamat egy divatbemutatóra sem. Hát azt hiszem tényleg igaz a mondás miszerint : "Soha ne mondd, hogy soha,, Itt ülök most még is egy széken és azt várom hogy a sok lány között megláthassam El-t. Élete első divatbemutatója, és ennél nekem is itt kell lennem. Mellette a helyem, mert Ő hozzám tartozik. Ő a másik felem, aki eddig hiányzott az életemből. A sok lány után akik csak sötétséget hoztak az életembe, Ő az aki végre világosságossá tette ezt. Amikor vele vagyok sosem tudom eldönteni hogy ébren vagyok-e vagy csak álmodom. Nem tűnik valóságosnak, mivel az Ő szerelme olyan mint egy mesebeli hercegnőé. Félek hogy egyszer felébredek és akkor nem lesz mellettem, mert mind ez csak álom.
- Most fogadják szeretettel Eleanor Jane Calder kollekcióját. És különleges kérésére, Ő is fellép az egyik általa tervezett ruhadarabjában. - mondta egy magas szőke hajú nő. Én már csak azt vártam hogy láthassam azt a nagy mosolyt az arcán, amit az fog neki okozni hogy hallja azt a nagy tapsvihart.
Elindult a zene és a lányok, El élén, indultak ki a hosszú színpadra. Állva tapsoltam és a mosolyt, le sem lehetett vakarni az arcomról. Boldog vagyok, mert Ő is boldog.